Az élet bonyolult.... 
Mindig amikor ad, el is vesz valamit.... de miért nem lehet valami csak szimplán jó egy ideig? Miért nem lehet egyszer egy nap tokéletes? Nekem még sosem volt tokéletes napom... 
Gondolom nem vagyok ezzel egyedul...

És mégis, szerencsés vagyok. Miért? Mert Angliában lehet élni - ez a fogalom, hogy "élni" egyre kevesebbszer fordul elo otthon, Magyarországon. Ott már csak a túlélésre hajt az ember. Oké, a szerencsésebbek nem... de az én családom igen... már ott tartunk, hogy eladjuk a lakást.. isteni.... mert senki nem segít, aki meg segítene, az nem tud, mert tényleg nincs segítség. Otthon nem alakult ki szociális háló. Angliában bezzeg minden szarra támogatás van. Habár azért itt is érezni, hogy nem minden százas, azért sokkal jobb a helyzet, mint otthon... Na mindegy, erre most nem akarok tobb szót vesztegetni, mert van más bajom elég...
Ja csak annyit még, hogy kellemetlen érzés, hogy én kozben most boldog is vagyok, mert jó helyen vagyok: itt is már vannak barátaim, az onkénteskedés nagyon jó, a sulim is; remek tanáraim vannak, és jó a szakom is, jókat tanulunk. Illetve Cambridge is szép, csak most itt is halál hideg van a tél miatt... de ezektol fuggetlenul jól érzem magam a boromben, mindig van mit csinálni, és már elég sok embert ismerek. Ezek mind pozitívumok. Szóval egyszerre vagyok boldog és aggodalmas is.... ^^

És akkor kitérnék a címre... megfogadtam, hogy ide nem fogok semmilyen szerelmi ugyrol írni, de... ez másmilyen.... ez szerintem soha nem fog osszejonni.... :(
Fiatal tiniként (egek, de fura ezt írni! most is tininek érzem magam..! ugyanúgy én vagyok, csak elvileg felnott... elvileg..), 4 évig voltam viszonzatlanul szerelmes.... tudom, hogy az volt, és nem csak fellángolás, és kb 1 év kellett, hogy elfelejtsem. Aztán volt pár kisebb fellángolás... ilyesmik.. Aztán, kicsit tobb, mint egy éve ismét szerelmes lettem... ami már majdnem ossze is jott... csak akkor jottem ki Angliába... de idokozben kiderult, hogy lehet jobban is jártam, hogy nem végul nem jártunk...
Aztán, pár hónapja, az elso angliai sulis év végén belépett valaki az életembe. Eloszor nem is bírtam ot, idegesített, a jelenléte is, foleg az, hogy olyan kényelmetlenul ereztem magam, amikor a kozelemben volt. Aztán jott a nyár, elfelejtettem...
Aztán szeptemberben vissza kellett jonni. Ismét találkoztunk, és bumm, mint a villám... újabb szerelem. Ó jee....
Nem akarom elkiabálni, de mintha kerulgetnénk egymást... most már kedvesebbnek tunik, és gyakran mosolygunk a másikra.. meg ilyesmik... kb 3 évvel lehet idosebb mint én. Csak az rondít bele ebbe az idillbe, hogy ha még ha valóban is tetszem neki és o is akarna valamit, akkor sem lehet koztunk semmi... mivel - kapaszkodj meg - o a... tanárom.... 

Hát ja. Jó, mi? Egyszer egy barátnom szeretett bele egy gimnáziumi tanárába, de az a tanár nem is tanította ot, illtetve tobb, mint harminc éves volt az a tanár. Szóval az a helyzet tényleg esélytelen volt. Azóta az a barátnom már megtalálta a szerelmet és boldog. 
Erre most... én vagyok az aki a tanárába szeret bele... ^^" Kellemetlen...
Ez van. Majd csak vége lesz ennek is. Így is épp elég komplikált az életem. Túl sok mindennek kell a helyére kerulnie korulottem - és bennem is.

Tudom, hogy nem nagyon elfogadott, ha a tanár a diákjával jár. De oszintént szólva ez engem baromira nem érdekelne, ha esetleg vele ez most sikerulne.... asszem már nagyon rámfér a szeretet.... foleg, hogy nem is tudok hazamenni karácsonykor... anyám is már ezerrel pakol... az az otthon, ami eddig mindig várt... soha nem lesz már tobbé....

Úristen... tavaly karácsonyoztam utoljára.... otthon.... :( úristen... neeeeeeeeee.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.